Prof. Daniel Dor nyelvész, kommunikációkutató és politikai aktivista, nemrég vonult nyugdíjba a Tel Aviv University-től. Széles körben írt a nyelvről, annak sajátos szerepéről az emberi életben és az emberi evolúcióban, valamint a modern média szerepéről a politikai hegemónia kialakításában.
The Instruction of Imagination című művében (OUP, 2015) Dor újragondolja a nyelvet mint társadalmilag konstruált eszközt, amelyet a kulturális evolúció azért tervezett meg, hogy a beszélők képesek legyenek áthidalni a tapasztalati szakadékokat önmaguk és hallgatóik között – azáltal, hogy irányítják hallgatóik képzeletét. Ez a nyelv funkciójának megközelítése új megvilágításba helyezi a nyelvi kommunikáció lehetőségeit, korlátait és nehézségeit, és tisztázza a különbséget az emberrel és a géppel való beszélgetés között.
Daniel Dor
Előadó
Áthidalva az élménybeli szakadékot: mi történik, amikor emberek beszélgetnek emberekkel?
A nyelv funkciójának ez a felfogása lehetővé teszi a nyelvi kommunikációban részt vevő összetett dinamikák mély megértését. A beszélők két mentális fordítási folyamaton mennek keresztül, mielőtt kimondanak egy mondatot. Először saját, tapasztalati alapú jelentéseiket társadalmi, nyelvi jelentésekké fordítják. Ezután a nyelvi jelentést nyelvi formává alakítják, amely végül kimondásra kerül. A hallgatók befogadják a nyelvi formát, azt nyelvi jelentéssé fordítják, majd ezt a jelentést kódként használják, amely irányítja őket egy elképzelt élmény felépítésének folyamatában saját elméjükben, amely — ha minden jól működik — jó képet ad számukra arról, mire gondoltak a beszélők.
A hétköznapi beszélgetésekben, ahol az élménybeli különbség nem túl nagy, és a téma nem túl komoly, mindez erőfeszítés nélkül történik. Ez annak bizonyítéka, hogy evolúciónk során alkalmazkodtunk a képzelet irányításának követelményeihez.
Amikor a különbség nagyon nagy, és a téma nagyon komoly, a folyamat nehéz kihívássá válik. Egy érzelmi válságot átélő személlyel való kapcsolat megteremtése és a vele folytatott hasznos párbeszéd az egyik legszélsőségesebb ilyen kihívás lehet. A bajban lévő személy számára a szavak gyakran már nem képviselik az élményeket; a közte és a másik között húzódó szakadék nagyon nagy; sok a bizalmatlanság, és még sok minden más is jelen van. E kihívás kezelése csak azon a képességen alapulhat, hogy a szavakon túl halljuk meg az embert — hogy meglássuk az embert a szakadék mögött — és ez nem lehetséges empátia, érzékenység és tapasztalat nélkül.
Mindez rávilágít arra a különbségre, amely az emberrel való beszélgetés és egy MI-ügynökkel való kommunikáció között áll fenn. Az MI-ügynökök nem tapasztalati létezők. Nem lépnek túl a szavakon. Valójában még a szavak formáján sem lépnek túl: statisztikai elemzéseket végeznek az előre betanított memóriáikban található formák közötti kapcsolatokon, és mondataikat a következő szó előrejelzése alapján hozzák létre. A mondatok azért tűnnek jelentéssel bírónak, mert az adatbázisban szereplő formákat eredetileg jelentéssel együtt mondták ki, de az MI mondatai önmagukban csak utánozzák a jelentést: nincs mögöttük semmi. Nem is lehet — nem tapasztalat nélkül. Ez sok gyakorlati célra elegendő (és gyakran kiváló), de a segélyhívások pontosan azok a beszélgetések, amelyekből az MI-ügynököket ki kellene zárni.